18.rész-Gyűlölet

18.rész-Gyűlölet

Nicole szemszöge:
Réges-régen a gimnáziumok királyságként működtek, akárcsak a kolostorok a középkorban.
Egyesek számára maga volt a pokol, míg mások szerint a mennyország, csinos kis Prada ruhába bugyolált angyalkák társaságában.
Oh igen!
Hiszen a felső tízezerbe tartozók számára ez az intézmény nem jelentett mást, mint egy újabb babaházat, ahol kedvük szerint húzogathatják barbie-aik zsinorjait.
Csakhogy ezek a Barbie-k kívételesen élő emberek voltak, s némelyk bábut már túlfeszítették feljebb valóik.
Ők kínokkal vészelték át, s leginkább a ringhez, ketrecharchoz vagy a szumóbirkózások egyik közkedvelt helyszínéhez hasonlították.
Ők voltak az elnyomott réteg.
Hiszen mit ér a suli osztálykasztot nélkül?
Ha nincs hierarchia, mit ér a gimis diákok élete?

Ismeritek azt az érzést, amikor a helyiségben tartózkodó összes ember szemei téged méregetnek, égető tekintettel?
Úgy értem, szó szerint égő tekintettel!
Az udvaron tartózkodó, klikkekbe verődött diákság egytől egyig szájtátva bámul ránk.
Nemcsoda, hiszen mikor is láthatták nyilvánosan, egy lány társaságában Justin Biebert, úgy, hogy van rajta ruha?
Nos, édeseim a válasz egyszerű  : soha!
-Utálom, ha néznek.-sziszegem Justinnak, aki magabiztosan lépked mellettem.
Látszólag nem zavarja a kis közönségünk.
-Zárd ki!-hallom férfias hangját.
-De nem tudom! Mindegyik lány azt várja, hogy mikor bukok orra.
-Nem hagyom, hogy orra bukj.-mosolyodik el rosszfiúsan.-Ártana az imidzsemnek, ha bénákkal mutatkoznék.
-Kedves.
Justin elém lép, s udvariasan kinyitja előttem az ajtót.
Hm, tud ilyet is?
-Cső Justin.
-Csá Lerry.-nyújtotta kezét.
-Ki a kis kísérőd?-nyalta meg ajkait.
-Mégcsak ne is gondolj ra!-Volt valami a hanghordozásában, amiért ez a pár szó fenyegetően hatott.
-Miért öreg? Csak nem a barátnőd?
-Eltaláltad, a barátnőm.
Majdcsak egy rántást éreztem a karomon, s maga után vonszolt az ajtón.
-Utálom ezt a seggfejt!
-Pedig úgy látszott, jóba vagytok!
-A látszat néha csal, nem igaz?
-Milyen bölcs vagy.
-Fogd be! Milyen órád lesz?
-Etika.
-Elkísérlek.
-Oda találok egyedül is.
-Fejezd be.-emelte feljebb hangját.
A tömeg még mindig minket munstrált, s Justin kirohanása ezen nem segített.
Érezte, hogy tennie kell valamit, hiszen egy normális ember nem beszél így a barátnőjével.
Hirtelen erős , meleget sugárzó karja csupasz derekamra simult, s egy rántással mèg közelebb kerültem hozzá.
Minek kellett haspólót felvennem?
Most minden lépésnél, minden érintésnél szinte elektromos surlódást érzek karja, s bőröm között.
Meghökkent, döbbent tinédzserek hada ad utat nekünk, miközben a szekrénynek dőlve nyíltan bámulnak.
A tömegben egy ismerős szempárral találkozik tekintetem. 
Hanna!
A francba!
Apró vonallá préselte vékony ajkait, s idegesen lóbálja fejét.
Hangok nélkül próbálom elsuttogni az egyetlen szót ami eszembe jut: SAJNÁLOM! 
Nyílván jól artikuláltam, mivel válasz gyanánt a RIBANC szó érkezik, majd feldúltan távozik.
Rebeca földet súroló álla, s  Troy bíráló tekintete szintén követett utunk során, amely a 113-as előadó felé vezetett.
Justin végre levette rólam biztonságot nyújtó karjàt, s ajkaimat rágcsálva fordultam felé.
Ideges voltam, s szorongtam a közelében.
Hiszen mégis csak az ellenségem..ugye?
-Gyere az asztalomhoz, ebédnél.
-Micsoda?
-Csak nem gondoltad, hogy beülsz a sok lúzer közé, mint eddig?-magasan csengett arrogáns hangja.
-Képzeld, azok a lúzerek a barátaim. És igenis odaülök.-A hatás kedvéért középső ujjammal mellkason böktem
-Szó sem lehet róla! Hogy jönne ki, ha a barátnőm is olyan gyík lenne ,mint azok?
-Ez nem igaz! Ők a legjobb emberek ebben az egész rohadt iskolában.-csapkodtam hevesen-Lehet, hogy te szégyenled őket, de én nem.
-A barátnőmtől elvárom, hogy mellettem legyen.-kontrázott Justin.
Egy pillanatra eltátottam a szám, s talán egy picit megmelengette a szívem, amikor
a szavak elhagyták ajkait.
-Elfelejted, hogy ez csupán szerepjáték. Nem vagyok a barátnőd.
-Jó,amúgy sem kéne ilyen ribanc barátnő.
-Örülök, hogy egyetértünk. Én se szívesen mutatkoznék bandatagokkal.-fintorgok.
-Akkor ebédnél, ne késs.
Idegesen fújtattam, hiszen egy pillanat alatt lerázott és eltűnt, mielőtt még ellenkezhettem volna.
Ezt meg hogy a fenébe csinálta?
-Nicole Morgan!
O, csak ezt ne.
Barátnőm, Reb egy gepárd sebességével vetekedve száguldott felém, s néhány percig becserkèszett áldozatnak éreztem magam, megvető pillantásai által.
-Ez mégis mit jelentsen?  Mindenki rólad beszél.
-Feltűnt.
-És minden lány megakar ölni.
-Ezt is tudom.
-A helyedben vennék egy csákányt, vagy más önvédelmi eszközt, mielőtt meglincselnek. Most komolyan együtt vagytok?
Barátnőm hatalmas szemekkel nézett rám, s a bűntudat fokozatosan erőt vett rajtam.
Megint hazudjak neki, ahogy Justin kérte?
Nem, azt már nem!
-Megbeszélhetnénk ezt később? Elkések!
-Nicole!
-Majd ebédnél.
Isten avagy valamelyik démon a pokolból-ahova mindezért kerülök majd-biztosan meghallotta imámat, hiszen ebben a másodpercben csengettek.

Mr.Harolds, az etika tanárunk a világért sem akart belépni a terembe, miközben én azért fohászkodtam, hogy kezdődjék már el az óra.
Úgy éreztem mèg mindig engem pásztáz az osztàly, s mikor félénken felpillantottam bebizonyosodott állításom.
Legszivesebben zacskót húztam volna a fejemre!
Miért nem mostam hajat?
Unottan kapargattam félig lekopott, valaha piros körömlakkom-ami ma már a legjobb szándékkal sem pirosnak nevezhető-amikor egy szépen manikűrözött, bíborvörös árnyalatot felvevő kèz csapott asztalomra.
Követtem a tenyér vonalát, s amikor a tulajdonos szemeibe néztem nem lepődtem meg.
Már a folyosó végéről érezni lehetett a Chanel és a gonoszság édes illatát.
O,igen!
Maga a sátán volt az.
Lindsy Sparks állt előttem,apró, világoskék szurkolólány ruhában, két pompommal a kezében.
Úgy tűnt másodpercek kérdése, hogy azok a pompomok a torkomba kerüljenek, fulladásos halált előidézve.
Lindsyt a legnagyobb rosszindulattal sem lehetett csúnyának nevezni.
Kissé erősen sminkelt, közönséges ruhákat hordott-s úgy is viselkedett-azonban ha változtatott volna a modorán, talán egy kedves lányként is elkönyvelhettem volna.
De mivel ez nem történt meg, így maradtam az utolsó kurvánál!
-Azt csicseregték a madarak, hogy Justinra pályázol.
Felhúzta szemöldökeit, s egy lépést közelítve az előttem lévő széken foglalt helyet.
Nyugodj békében szék!
Az óriásra nőtt, szilikonos segge valószínűleg percek alatt szétlapítja.
RIP.
Ehhez és ehhez hasonló gondolatok cikáztak fejemben, miközben gyakorlatilag farkasszemet néztünk egymással.
-Ezek szerint nagyon pletykásak errefelé a madarak.-mosolyodtam el.
-Ne szórakozz velem, jól tudod miről beszélek. 
-Nem pályázom én senkire.
-Hazudsz.-csapott az asztalra dühösen- Igaz, hogy együtt vagytok?
Egyre pirosodó feje, s szinte már remegő felkarja egyre mulatságosabbá vált számomra, ezért úgy döntöttem megadom számára a végső döfést, hogy robbanjon.
-Igen.-vigyorodtam el-Nagyon boldogak vagyunk együtt, jól szórakozunk.-hangsúlyoztam ki utolsó szavaim.
Tudom, hogy most ribancnak látszom, de hisz ő nem ugyanebben a szerepben játszik.
-Te szajha!
Lindsy egy szempillantás alatt felpattant, s bunyóra kész volt.
Dühe jeléül felborította a mellette lèvő padot, mire néhány srác a focicsapatból felé sietett.
Nem gondoltam volna, hogy ekkora erő szorulhat egy olyan lányba, aki vasággyal együtt sem több 45 kilónál.
-Megkeserítem az életed! Egy nyugodt perced sem lesz, amíg csak ide jársz.
-Csak hajrá.
-Lúzer! -kiáltotta hisztérikusan-Az vagy, egy utolsó lúzer.
A menő barátai csitítgatták, s nehézségek árán, ám kirántgatták a teremből.
Egy örült, kínos csend keretein belül hirtelen mindenki engem bámult, majd egyszerre robbant ki belőlünk a nevetés.
-Szèp volt, California.-kacsinott rám egy eddig ismeretlen fiú, majd barátaival együtt lepacsiztak velem.-Végre valaki helyre rakta.
-Kezdhetnénk az órát?-harsant fel Mr.Harolds komoly hangja.

45 percnyi tömény rizsa után nem éreztem, hogy bővült volna tudásom az elemi műveltség terén.
Megfájdult a fejem, s a gyomrom hatalmas korgás kíséretében adta tudtomra, hogy egy sajtos hamburgerért tüntet.
-Nicole.
Lágy ujjak érintették vállam, s a kedves hang hatására hátrafordultam a folyosón.
-Harry.
Amint rápillantottam a  hangom elakadt, hatalmasra tágultak pupilláim, s valószínüleg nem jutott elegendő vér az artériákba, hiszen alig kaptam levegőt.
Az előttem álló fiút mindenhol kék, néhol lilás foltok borították,egyszóval borzasztóan festett.
Dús, sötétbarna haját leborotválták, nem épp gyengéden, hisz a borotva több helyen is sebet ejtett fejbőrén.
Homlokán zúzódások hada húzódott,összhangban arca többi részével.
A szája feldagadt, kicsattant s emellett hiányzott bal szemöldöke nagy része.
Egykor vidám, pajkos tekintetében már nem égett az a bizonyos tűz, helyette fáradtság, s gyengeség vett erőt.
Amikor testére siklott tekintetem mérhetelen haragot éreztem egy bizonyos srác iránt.
Harry bal karja gipszben, míg jobb keze sínben feküdt.
-Mondj valamit.
-Én...
A szavak elhagyták agyamat, s mindössze bénán motyogtam magamba.
Ez az én hibám!
Harry tett egy lépést felém, s kezét nyújtva próbált támaszt adni nekem.
Bár ne tette volna.
-Letépték a körmeidet?-hiszterikusan csengett a hangom, pont mint Lindsyé, de ebben a percben ez érdekelt a legkevésbé.
Ujjai végén mindössze a gyenge bőr maradt, a durva eltávolítás azonban nyomott hagyott.
-Justin volt?
Nem válaszolt, mindössze leszegte a fejét, de nekem ez épp elég volt.
Tisztában voltam vele már az elejétől kezdve, mégis reménykedtem, hogy tévedek.
Hogy ő nem tenne ilyet.
Hogy nem is annyira rossz ember.
Olyannak akartam látni amilyen ő sohasem lesz.
Érző emberi lénynek.
-Azért jöttem, hogy elbúcsúzzak.
-Tessék? Miért?
Nem érkezett válasz, ezért tovább győzködtem.
-Elköltöztök?
-Ami azt illeti nem, de mostanában sok dolgom lesz.-mosolyodott el fájdalmasan.-Ott vannak a tanulmányi vetélkedők, a jegyeim, s anyának is be kell segítenem a kisboltban.
Nem lesz túl sok időm.
Jól tudtam, hogy mindez nem több, mint ostoba kifogás.
-Szóval most lerázol?
-Nicole! Csak nézz rám.-mutatott végig magán.-Szerinted az én ötletem ez az egész? Tényleg azt hiszed, hogy én akarom így? Két bordám megrepedt, a gyomorfalamra mért ütések belső vérzést okoztak, megkínoztak és mégis örülök a puszta tudatnak, hogy még életben vagyok. Nem lenne bölcs találkoznunk.
Harry hátat fordított, s kész volt itt hagyni, amikor váratlanul csuklójához kaptam.
-Ne menj el.
Az öröm apró sugarai megcsillantak szemében,s végre őszintén elmosolyodott.
Néhány csodálatos percig így álltunk békében, összhangban.
-Menned kéne.
Mély hangja hallatán felálltak- a nem létező-szőrök is a hátamon.
Justin hangja fagyosan csengett, éreztetve, hogy vele nem szabad szórakozni.
Harry arcáról fokozatosan hervadt le a mosoly, s azonnal megszakított velem minden fizikai kapcsolatot.
Látványosan lerázta kezét enyémről. s a biztonság kedvéért hátrált egy lépést.
Hunyorítva nézett Harryra,majd rám pillantott:
-Hagyj most egyedül, a barátnőmmel.
Éreztem, amint teste hátulról nekem simul,s karjai derekamat fogják körbe.
Mindez persze nem nekem, annál inkább Harrynek szólt.
A tudat, hogy képes volt ezt tenni egy ártatlan emberrel, hogy milyen művészi szinten képes hazudni,s becsapni, manipulálni másokat ismét ráébresztett az egyetlen dologra amit érezhetek iránta: gyűlölet.

Nicole Morgan

Csao, ribik!
Ismét itt vagyok, egy viszonylag rövid résszel, de a 4 hónapnyi kihagyás helyett inkább jelentkeztem!
A blog női főszereplője ismét változott, mint a fejlécen látható.
Visszatértem Adriana Limára, s ígérem ez volt az utolsó szerep változtatásom.
(Egyébként ez a negyedik de Pszt!)
Remélem elnyerte tetszéseteket a rész,s ha így van írjátok le kommentbe a véleményeteket.
Mit gondoltok Lindsy kirohanásáról valamint Justin ,,kínzásáról"?
Ígérem nemsokára jelentkezek, ezúttal a DP-ből egy szuper kis pincérnős résszel.
Úgy terveztem, hogy itt is sűrűbben jönnek majd a részek, persze csak ha akarjátok!
Legyetek rosszak!
XX
      Cindy