11.rész-A bál I.
Nicole szemszöge:
Feldúltan szeltem a lépcsőfokokat a fiúk földszintjéig, pontosabban a 216-os szobáig.
Szerencsémre épp nyílt az ajtó, amin Bob, Ryan és Lil lépett ki nevetgélő lányok társaságában, majd utolsóként Bieber egy-egy hidrogénszőke bombázóval oldalán.
Az egyik lány felsőtestét simogatta, míg másik haját markolászta, az emlegetett szamár keze pedig a ma esti ágyasok derekán pihent.
Az ajtóhoz közeledve találkoztam a banda első felével.
-Szép látvány Nicole!-formált király jelet ujjaiból Bob.
-Majd adok én neked..-indultam Bob felé, de félúton vállamra csúszott egy barátságos kéz.
-Ne is törődj velük.-mosolygott Ryan.
-Dehát ezek nem normálisak.-néztem a már lépcsőnél járó csürhe nyomába.
-Mikor voltak azok.-rántott vállat Ry.-Megyek a végén mèg itt hagynak. Pá,Nicole.-ölelt meg.
Hangos tapsot hallottam a hátam mögűl.
-Bravo! Azért ne itt dugd meg Ry. Hidd el haver nem éri meg. Ennél csak jobbat találsz.-szólalt meg az arrogáns seggfej.
-Justin,elég.Barátok vagyunk.-mondta Ryan.
A hirtelen felgyülemlett adrenalin és a hatalmas düh hatására átszeltem a köztünk lévő távolságot és egy hatalmas pofont kevertem le neki.
Arca oldalra fordult, s ujjaim nyoma eléggé feltűnő volt napbarnított bőrén.
Állkapcsa erősen megfeszült, majd kifújta bent tartott levegőjét.
Úgy tűnt tűrtőztetni próbàlja magát, hajszálon múlt, hogy elveszítse önuralmát.
Pár perc múlva ismét rámemelte tekintetét, amiből sugárzott a gyűlölet, a megvetés.
Ha egyetlen pillantással ölni lehetne én már rég halott lennék.
-Menjünk Nicole.-próbált meg arrébb
húzni Ry, amikor egy erős kar elkapta csuklómat.
-Menj el Ryan.-nézett barátjára izzó szemekkel.
A két cicababa kikerekedett szemekkel, megszeppenve figyelte a jelenetet.
-Várjatok meg lent.-pillantott rájuk.
Pár perc múlva ,valószínüleg hamis Ivy Saint Laurent cipőjük kopogása vízhangzott a folyosón.
-Nem megyek.-jelentette ki Ryan.
-Azt mondtam tünj el.-kiáltotta el magát.
Bármennyire is nem akartam bevallani magamnak, féltem ettől az oldalától. Agresszív volt és erőszakos.
Barátja habozva rám pillantott, majd Justinra.
Nem volt biztos benne, hogy itt hagyhat vele. Sőt..talán még ő is megijedt tőle.
Végül lenyelte torkàban lévő gombócot, majd aprót bólintva távozott.
A következő percben hátam a falnak csapódott, s Justin pillantásai immár rám irányultak.
Szabad kezével, ököllel a falba ütött,ami hátamat támasztotta.
Összeszorítottam szemeimet, tartottam tőle, hogy meglátná benne a félelem apró jeleit.
Ökle helyén leomlott, s egy helyen behorpadt a fal.
Egy percig úgy tünt megbánást làttam szemeiben, de ügyelt rá, hogy azonnal visszaváltozzon üveges tekintete.
Talàn ebben a pillanatban megsajnáltam, de azonnal eszembe jutott a sok rossz,amit velem tett.
Főként az, amiért idejöttem.
-Töröld le azt az undoritó képet.
Kaján vigyor csúszott szájára.
-De miért? Nekem tetszik.
-Töröld le!
-Talán,ha könyörögsz.
-Azt várhatod.
-Nos, akkor megkaptad a választ.
-A ribancaid már biztos várnak.-húztam el a szám undorodva.
-Csak nem féltékeny vagy?-kérdezte vigyorogva, majd egy arcomba lógó tincset fülem mellé igazított.
-Azokra? Ne röhögtess.
-Mintha te különb lennél. Ne bántsd a barátaimat.
-Ők bárki barátai egy éjszakára.-mosolyogtam gúnyosan.
-Juss, jössz?-kiáltott fel az egyik szöszi.
-Azonnal.-válaszolta Justin.
Ellökte magát a faltól, majd elindult.
-Mégegyszer ne merészelj ellenszegülni nekem, szerintem nem kell emlékeztetnem, mire vagyok képes.
Mostmár biztos.
Teljes mértékben ő a valaha élt legbipolárisabb ember.
Másnap, délelőtt 11 óra:
-Ma hova megyünk?- ásítoztam, majd Rebre tekintettem.
-Erdei kirándulàs, mókusokat és kiscicàkat keresünk!-tapsolt Hanna.
-Sár, gallyak és egy csomó fa. Mi a jó ebben?-kérdezte Reb.
-Izgalmas! Igenis lesznek.
-Melegen öltözzetek,hideg van.
Lassan 2 órahosszája sétálunk az erdőben, 'állatismereti túra' jegyében.
Ez annyit jelent, hogy két, lelkes tanárunk elől sétál, s a diákok hármasával követik őket.
Troy már fél órája nyomatja a hülyeségét, ami a körülöttünk lévőket is elszórakoztatja.
-és ekkor..előugrott..egy kéz.-nyomta Reb arcába kezét, mire a lány sikítva görnyedt össze a leveleken. Troy jókedve átragadt rá is, így másodperceken mulott, hogy mikor tőr ki belőle a nevetés.
Fejemet ingatva hagytam le őket, a tipikus 'nem velem vannak!' szöveggel.
-Nicole.-hallottam meg azt a csodás hangot.
-Harry.-mosolyogtam elbűvölően.
-Miújság? Rég láttalak.
-Egy hete.-nevettem.
-Nálam az sok idő.-kacsintott.-Azon tűnődtem,lenne kedved velem jönni a téli bálba?
-Ez egy randi?-haraptam ajkamba, majd felé fordítottam fejem.
-Ha te is szeretnéd.
-Örömmel. Na és hánykor?
Próbáltam terelni a témát, hiszen fejem színe a paradicsom valamely halvány árnyalatára emlékeztetett.
,,Csak ha én is szeretném"
Hát nem oltári cuki?
-7-re érted megyek.
-Várni foglak.Nem fázol?-kérdeztem tőle szinte már dideregve.
-Nem. Miért? Te igen?
-Egy kicsit.
-Tessék.- bújt ki felsőjéből, majd rám terítette.
-Köszönöm.-pirultam el.
-Megyek, megkeresem a haverjaim.
Akkor péntek.-kacsintott.
-Várom.-mosolyogtam ra.
Indulás előtt kaptunk fél órányi ebédszünetet, így most egy meghitt hangulatú, meleg étteremben várjuk rendelésünket.
-Nem ehetek több szénhidrátot!
Olyan vagyok,mintha fújnának.-rimánkodott Hanna,tükörképének.
-Dehogyis! Csak mintha 2 hónapos lennél.-simított pocakjára Reb.
-Haha. Nagyon vicces.
Levettük sálainkat, táskánkat, de a kellemes, Harrys illatot árasztó pulóvert magamon hagytam.
-Uh! Jól hallom, hogy valaki randira megy?-bökött oldalba barátnőm.
-Ezt mégis honnan?
-Itt semmi sem marad titok..-rántott vállat.
-Na és hova?
-A téli sulibuli. Úgy terveztem,nem megyek el, de ha már így alakult nem utasítok vissza egy ilyen ajánlatot. Na és te? Kivel mész?
Esetleg valami kiszemelt?-színlelt mosolyt festettem arcomra.
-Ah! Ne is mond. Nincs itt egy jó pasi se.
-Biztos?
-Jézusom anya! Mi ez, kihallgatás?
-Na és Troy?
-Troy?
-Észrevettem, hogy forr köztetek a levegő. Más vagy a jelenlétében, ő is máshogy viselkedik, ha ott vagy.
És bármennyire gusztustalan tud lenni, el kell ismerni, hogy elég jópasi. Tökre összeilletek.-löktem meg vállát.
-Mi..? Hogy mi, együtt? Miért észrevettél velem valami furát? Cikis vagyok,ha itt van? Uramatyám!-kapkodta a levegőt Rebeca.
-Szóval igazam volt. Úhh, bejön neked! Tudtam! Tudtam!-újongtam.
-Csh! Halkabban, még meghallja valaki.
-És?
-Ő nem tudja.
-Rájöttem.-forgattam szemeim.-Pedig nyilvánvaló az összhang köztetek.
-Szerinted tetszem neki?
-Nyilvánvaló.
-Komolyan? Holnap el kell mennünk ruhákat venni.
-Persze,R.
Így sikerült rávennie, hogy most egy túlzsúfolt, diákoktól nyüzsgő pláza legdrágább boltja előtt szobrozok, az eladólánnyal üvöltöző Rebet várva.
Sosem voltam az a tipikus plázacica típus. Persze engem is vonzottak a szép, nőies ruhák, de igyekeztem nem ilyen helyen beszerezni őket.
De egy barátért bármit,nem igaz?
Ahogy ismét bepillantottam a kirakat üvege mögé, tekintetem találkozott a megszeppent boltoslányéval.
Az előre rendelt,gyönyörű koktéltuhából 6-os helyett 7-es érkezett, mire Reb veszett hiéna módjára ugrott a lánynak.
Hiába a helyzet primitivitása, mosolyt csalt az arcomra, hogy mindezt Troyért teszi.
-Na mit mondtak?-fordultam az üzletből kilépő barátnőm felé.
-Ahh! Először megpróbàlták rámsózni a Barbie méretű ruhát, majd rájöttek, hogy a kiscsaj tehet róla,s végülis holnapra megjön.
-Azta!Őszintén szólva, nagyon örülök, hogy végre hazamehetünk, már fáj a fejem ettôl a helytől.
-Siessünk haza, hogy teletömhessem magam egy óriási sonkás pizzával!
Péntek délelőtt:
A történelem alapvetően egy nagyon szép dolog. Kivéve, ha 8.órában poshadsz bent egy levegőtlen tanteremben II.Rudolf életét hallgatva. Nekem is van életem..erről miért nem fognak tanulni?
Az utolsó ceruzavonásokat végzem rajzomon, majd az órára pillantok. Márcsak 4 perc .
Aztán maradhatunk díszíteni az esti bàlra,de azt majd valahogy túlélem.
A bál..mosolyra húzódtak ajkaim, amint eszembe jutott, s róla Harry is. Annyira figyelmes és sármos. Este értem jön és én még azt sem tudom mit vegyek fel, hogy legyen a hajam vagy hogy milyen árnyalatú sminkem legyen. Bizonytalanságomon nem segít a körülöttem lévő lànyok ódáinak hallata arról, hogy milyen észvesztően szép és drága ruhában jelennek meg.
A csengô hallatàn a diákok azonnal felpattantak, s kergült vadak módjára hagyták el a termet. Mindenki minél hamarabb végezni akar a tornateremmel, hogy minél előbb készülődhessen estére.
-Szerinted tetszeni fogok Troynak a ruhában?
-El lesz ragadtatva.-mosolygok rá bíztatóan.
-Ah! 4-ig mindenkinek itt kell maradnia. Belehalok,ha még egy átkozott hógömböt ki kell nyírnom.
Felkuncogtam kirohanásán, majd befejeztem saját feladatom.
-Srácok!-hallatszott Miss Fields halk hangja.-Egy bizonyos Ryan Devis és Justin Bieber miért nem jelent meg?
Harsány nevetésben tört ki a végzős évfolyam, amire új tanárunk értetlen tekintettel reagált.
-Ezt meg mire véljem?
-Maga még új itt,igaz?-szólalt fel Bob. Elmés osztáytársamnak sikerült felismerni,hogy új tanárunk lett! Brávo!-Hagy világosítsalak fel! Justinnak semmin sem kötelező részt venni.
-Ekkora pofátlanságot!Nem tegezhetsz le egy tanárt!-fortyogott tovább magában.
-Pff.Annak a szemétnek nem kell itt lennie, mi meg bezzeg poshadhatunk itt.-súgtam Rebecanak.
-Ez már évek óta így van.-forgatta meg szemeit.
-Akkora egy retardált,bunkó,hü...
-Jólvan Nicole, értjük.-nevetett ki barátnőm.-Még mindig nem törölte le azt a képet rólad?-kuncogott tovább, mígnem oldalba böktem.
-Hé!
-Megérdemelted.-vontam vállat.-Ezt sosem fogom megbocsátani, az egész iskola, sőt mindenki látott. Még most is érzem a tekinteteket hátsómon, bárhova is megyek.
-Hát igen! Szereztél ezzel egy kis hírnevet. Lassan népszerűbb leszel, mint Lindsay.-bokszolt vállon.
-Minden vágyam.-tettem szinpadiasan szívemre kezem.
-Lányok, ti dolgoztok is vagy csak a szátok jár?- lépett közénk Miss Fields.
Mondtam már,milyen idegesítő teremtés?
A tornaterem kipofozása elhúzódott 5-ig, így idegsen loholtam haza. És még ruhám sincs.
-A francba!-szitkozódtam hangosan, amint beértem a házba.
-Drágám! Te vagy az?- jött ki a konyhából anyu egy fakanállal kezében.
-Szia, azt hittem éjszakás vagy.
-Áttették a műszakom.-volt vállat.-De mi ez a káromkodás?
-Ma van az a sulis bál, amit múlt héten meséltem. Elfelejtettem ruhát venni és most nincs egy göncöm se.
Anya kedélyesen elmosolyodott, majd szobájába indult.
Mi ütött belé?
Egy nagy, rózsaszín dobozt húzott elő szekrényéből, majd felém nyújtotta.
-Már korábban is odaakartam adni, csak nem volt időm, előszülinapi ajándék.
-Mi ez?
-Nyisd csak ki!
A dobozban egy gyönyörűen becsomagolt,különleges anyagú kék ruha volt, mellette egy roppant sok számjegyű blokkal.
-Ennyi pénzt egy ruháért?
-Hoppá, ezt ki kellett volna vennem.-kuncogott anyu.
-Nagyon szépen köszönöm! -Borultam nyakába.
Ruhám alját húzogatva állok hatalmas tükröm előtt. A gyönyörű, sötétkét koktélruha sehogy sem akar eleget takarni. Feszengve, àm magabiztosan teszem meg az aprócska lépéseket követve a szőnyeg kör alakú mintáját. Oh igen! Egy fekete, olasz bőr tűsarkút viselek, ami elèggé távol áll tőlem.
Tény, hogy gyönyörű darab, de ilyenkor jövök rá leginkàbb, hogy általàban miért hanyagolom az ilyen darabokat. Szívesen nézem máson, de kössz én többet nem kérek belőle!
Mégegyszer visszanèzek tükörképemre ellenőrizve göndör loknijaimat, s az utolsó simításokat végzem fekete, füstös szemhéjamon.
Ajkaimmal grimaszolok, csücsörítek, így eloszlatva a halvány rózsaszín szájfényemet. Utoljára, elégedetten pillantok magamra, amilor csengetnek.
Most biztos egy önimádó picsának néztek, igaz? Oh,kedveseim! Erről szó sincs..sosem éreztem magam különlegesen szépnek,vékonynak,tehetségesnek.. Oh..most meg azt hiszitek alul értékelem magam? Nem..csak tisztàban vagyok az értèkeimmel, se föle, se alá nem helyezem magam. Sosem tettem.
-Anya! Kinyitnàd? Még nem vagyok kész!- kiabáltam telefonom után kutatva.
-Istenem Nicole! Megtanulhatnál időben elkészülni..
-Ja, persze..-motyogtam..Anyák..Ismerős, nem igaz csajok?
Rákellett jönnöm, hogy egy 10centis cipőben nem könnyű lemászni a csigalépcsőn.
Szerencsére addig anya szóval tartja kisérőmet...vagy elővette a kínos gyerekkori képeimet, s rosszabbnàl rosszabb sztorikkal látja el Harryt, aki időközben sikítva menekült el előlem. Kitudja..talán már a Mikulásos incidensről is tud. Igen..bepisiltem a Mikulás ölében..De védelmenre legyen, hogy 5 éves voltam és nagyon megijedtem..Ettől függetlenül anyu előszeretettel meséli fűnek fának. Egy jó sztori, amivel kivághatjuk magunkat a ciki helyzetekből. Anya így nevezi ezt...De ki számára is jó sztori ez,anyu?
Gondolatmenetemet megzavarta, hogy leértem, ahol szerencsére nyoma sem volt képeimnek! Köszönöm Istenem! Esküszöm mától minden vasárnap ellátogatok isten házába..minden második vasárnap. Na jó..ezt inkább hagyjuk!
A lépcső alján megpillantottam Harryt, fekete öltönyben, göndör tincseivel, s eszméletlen cuki gödröcskéivel. Látszólag neki is tetszettem, hiszen ajkai O alakot formáltak.
-Harry,szia!-öleltem meg.-Anyu ő itt Harry. Harry, ő itt anya.-mutattam be őket egymásnak.
-Nagyon örülök.-nyújtotta kezét anya.-Már sokat hallottam rólad. Nagyon helyes fiatalembernek tűnsz.-vette elő a legelbűvölőbb mosolyát.
-Anya!-rimánkodtam rá vörös fejjel.
Harry halkan felnevetett, majd kezet ráztak.
-Én is Mrs.West. Gyönyörű vagy Nicole.-mosolyodott el.
Ajkamba harapva köszöntem meg neki, miközben ismét elöntötte arcom a vöröstenger.
-Indulhatunk?-nyújtotta felém karját?
-Persze.-vigyorogva karoltam bele.
Ekkor még nem sejtetttem,hogy az est többi részében, már semmi okom nem lesz a vigyorgásra.
Drágáim!
Mint látjátok visszatértem egy hosszú, ugyanakkor eseménytelen résszel. Azért remélem valamelyest elnyeri a tetszéseteket.Még a héten tervezek hozni egy újabb, izgalmasabb részt,sőt mostantól gyakrabban lesz új rész.
Ha tetszett a rész komizzatok!
xoxo
