5.rész-Kuvik

5.rész-Kuvik

Sziasztok! Új rész, légyszi ha tetszik kommenteljetek! Mert másképp nem tudom,hogy van e értelme folytatni...Puszi<3

Nicole szemszöge:

Ismét riadtan ülök fel az ágyban.

Kapkodva veszem a levegőt.

Nem ez az első eset az este folyamán. Ismét egy villanás, nagy fényözön szűrődik be az ablakon majd egy hatalmas dörgés után ismét csönd telepedik a környékre. Idegesen szorongatom sötétkék lepedőm szélét, miközben kezeimmel átölelem remegő lábaimat. Újabb rémálom. Tényleg nem szabadna lefekvés előtt ennem...

Az újabb mennydörgéstől ismét megugrottam.

Ez nevetséges. Nem ülhetek itt rettegve egy hülye vihar miatt.
Újult erővel felpattantam, majd a gardrómhoz vettem az irányt, ideális szerelést keresve egy esti sétához. Muszáj kiszellőztetnem a fejem. Másképp megőrűlnék, annyi minden történik mostanában.

A tükör előtt szemléltem kialvatlan szemeim, kiszáradt ajkam.
Hullámos hajamba túrtam,talán mostanában ez az egyetlen dolog, ami viszonylag elviselhetően néz ki rajtam. Jéghideg vizet engedtem kezemre, majd megmostam fáradt arcom. Össze kell szednem magam. Egy kis smink talán majd dob egy kicsit a kinézetemen. Reméljük.

Egy csöpetnyi alapozó, szempillaspirál majd egy csipetnyi vörös rúzs után elfogadhatóan néztem ki.
Mégegyszer átfésűltem hajam, majd fújtam egy kicsit kedvenc Prada parfümömből.
Ruha gyanánt egy egyszerű fekete haspólót választottam, fekete nadrággal és egy sima bőrdzsekivel.

Ezzel jelezve hangulatom. Azonkívül hajnali 2-kor ki az a hülye( rajtam kívül) aki sétára indul, nem hiszem hogy bárkivel is találkoznék.

Halkan dugtam ki fejem a szobaajtón, nehogy felkeltsem anyát, vagy a bátyám. Frászt kapna, ha rájönne, hogy épp sétálni indultam, éjszaka. Lábujjhegyen osontam le a hosszú csigalépcsőn,majd csendesen becsuktam a bejárati ajtót. Miután kiléptem ,egyből megcsapott a szívdermesztő hideg, s a süvítő szél.

-Borzalmas idő.-dörmögtem magamban.

A park fele indultam, ideális hely a gondolkodásra.

Az utcákon baromi sötét volt,mindössze az ősrégi villanyoszlopok világítottak, azok is villogva, nehézkesen. A már így is ijesztő utca képét a kuvik rémisztő hangja tette teljessé. Mind tudjuk mikor szokott villyogni.Halál. A régi legendák szerint, ha valaki házánál kuvik villyog az illető megfog halni. Felkacagtam saját hülyeségemen. Kiszellőztetni indultam a fejem, erre ilyeneken gondolkozom.
Nyugodtan folytattam utam a kihalt úton, amely hamar elvezetett a parkig. Ha eddig panaszkodtam a közvilágítás miatt, most egyenesen megőrülök. Nem igaz hogy nem tudnak csinálni néhány nyavalyás lámpát.
Néhány perc elteltével leültem egy nyugis padra, de nem sokáig élvezhettem a megnyugtató csendet, ugyanis zajt hallottam a parkot körülvevő kis erdőből. Halk rezgést hallottam felülről, majd minden sötétbe borult egy pillanatra. Felnéztem , s ismét a villanyoszlop szórakozott velem. Trély világítás.

Csendesen osontam el az előbbi zaj forrásához, ahol megláttam egy nagyobb fegyveres fiúcsoportot. Filmbe illő jelenet volt. Ijesztő kinézetű, feketébe öltözött srácok komoly géppisztolyokkal, Ak26-osokkal. Meghúztam magam egy fa törzse mögött, miközen nem tagadom nemkicsit beszartam.

Ahogy közelebbről megnéztem őket feltűnt egy srác, aki előtt térdelt és imádkozott egy kb velünk egy idős pasi.

- Könyörgöm, adj még egy hetet! És a pénz kétszerese meglesz!

Az előtte álló barom fullcapet és napszemüveget viselt,de még így is kiszűrhető volt ahogy vigyorog. Ki visel éjszaka napszemüveget? És miért vigyorog valaki más ember halálán?
Egy ideig vigyorogva figyelte a srácot, majd kimért, fagyos hangon megszólalt.

-Már így is túl sok időt kaptál. Nem szeretem ha nem szállítanak időben!Senki sem szórakozhat velem. Utolsó kívánság?

-Kérem főnök, Mr Bieber! Bármit megteszek, kérem ne!- Mr BIEBER? Mi a fasz? Szóval az ott Justin? Az a Justin?-kérdeztem magamtól.

-Már késő!Túl késő, barátom!

Majd kíméletlenül, a srác fejére szegezve meghúzta a ravaszt. 

-Tüntessétek el!

A lövés hangja percekig vízhangzott a levegőben, majd az élettelen test a földre zuhant. Ijedtemben sikítottam egyet,majd lassan a fának dőlve a földre ereszkedtem. Remegő testtel bámultam a leveleket. Szaggatottan vettem a levegőt, s kiszáradt a torkom. Sípolt a fülem,s nem tudtam megszólalni. Nem hiszem el hogy meghalt.

Nem tudom ki volt az ,de itt voltam. Talán tudtam volna segíteni. Talán nem halt volna meg. Talán..minden olyan viszonylagos. Az emberi élettől kezdve az utolsó fűszálig.

Semmi sem biztos az életben és ez rémíszt meg a legjobbban. Míg mindig gugolva, lehajtott fejjel szemhéltem a leveleket, mint egy elmebeteg, amikor látókörömben feltünt két méregdrága, egyedi Supra cipő.

Lassan vezettem végig tekintetem a cipő tulajdonosán, majd tudatosult bennem a felismerés. Ez tényleg Justin. Az előbb hidegvérrel megőlt egy embert, vajon sokszor csinált már ilyet? Engem is képes lenne bántani?

Ahogy ránéztem arcára nem volt a legjobb kedvében. Dühös, szinte lángoló szemekkel nézett rám, miközben nyakán, s karján kidagadtak az erek.

-West.-szűrte ki fogai közül.-Már megint.

A félelemtől egyszerűen nem tudtam megszólalni.Vagy csak nem mertem~šzólalt meg a belső hangocska.

Justin idegesen lehajolt hozzám, majd egy mozdulattal, a karomnál fogva felrántott a hideg földről.

Iszonyú erős.

Elindult a fák közé, miközben engem karomnál fogva rángatott maga után. A sokk miatt nem tudtam megszólalni, ellenkezni pedig nem maradt erőm.

A fenyőfák ágai között egy hangot még kitudtam szűrni az éjből. Egy hangot, amelyet ma már hallottam. Egy olyan hangot, ami egyszer már bebizonyosodott ma éjjel.

Kuvik.

Mind tudjuk mit jelent.

Halált.